
2010 körül, még gimnazista koromban fordult meg először a fejemben az ötlet, hogy szuper lenne, ha akkor is tudnánk közösen zenét hallgatni, ha nem vagyunk ugyanott. Nagyon tetszett ez a gondolat, sokat agyaltam a felhasználási módjain és a benne rejlő lehetőségeken. Még logót is rajzoltam neki, lásd alább. Aztán bekerült az ötletes füzetbe, és csak ritkán jutott eszembe.

Egyfelől romantikusnak tartottam, hogy a város két pontján munka közben végig lehet hallgatni egy új albumot. Könnyebben meg lehet ismerni a többiek ízlését egy baráti társaságban, közben azonnal ki lehet beszélni a riffeket. A silent disco is olcsóbban megvalósítható lenne, gyakorlatilag bárhol, bármikor.
Évekig vártam, hogy valaki megcsinálja, de valahogy senki sem csinált hasonlót. Egy idő után rájöttem, hogy akár egyedül is meg tudnám valósítani, de mindig volt más, amivel szívesebben foglalkoztam. 2019 augusztusában, a nászutunkon jöttem rá, hogy évek óta nem volt olyan, hogy két hétig ne dolgozzak, és ez eleinte nagyon tetszett is. Aztán Orsi elkezdett olvasni… A következő kép, hogy hajnalig fent vagyok, és tanulmányozom az addig ismeretlen Android-fejlesztést és a Javát, amit egészen addig a pontig sikerült elkerülnöm.


Utána kb. egy évig hobbiként dolgoztam rajta, a szabadidőm nagy részét ezzel töltöttem. Eljutottam egy működő bétaverzióig. Ma már nem működik, de nem bánom: így kerültem az appfejlesztésbe, ami azóta a munkám része lett.